.

Színjátékos Nyári Tábor 2024.


Két helyszínen!

Center Színház (XV. ker.)Kampínó Színház (XXII. ker.)

Igen, választható, hogy
a Center Színházban (AsiaCenter), vagy a most született
Kampínó Színházban (Campona) szeretne a gyermek táborozni.
Ugyanaz a Csapat, ugyanaz a derű, ugyanaz a hangulat. 🙂 🙂

A program? Csak a szokásos!
Hétfőn megnézünk egy mesét / rajzfilmet vagy közösen kitalálunk egyet.

Péntekre színpadra alkalmazzuk és eljátsszuk! 😀

Személyiségfejlesztés, önbizalom-növelés,
fergeteges hangulat, drámajáték, színészmesterség, ének, színpadi mozgás,

pantomim, tánc, beszédtechnika, „mikrofonpróba”, előadás péntekenként…

Kellő védőintézkedések mellett a tábort 2021-ben is megtartjuk!

Ha ez később változna,
és az Ön által választott héten a járvány, vagy annak következményei miatt (vis major) mégsem lehetne tábor, vagy gyermeke a fentiek miatt nem tudna rajta részt venni,
akkor az Ön döntése alapján a befizetett összeget visszatérítjük
VAGY a jelentkezést egy későbbi hétre áttesszük.

Segítség:
+36 20 9668 123

Turnusok 2024. – Két helyszín! 😮 🙂 

2 x 7 turnus, de igény esetén bővítjük! 

1. Június 24.
2. Július 1.
3. Július 15.
4. Július 22.
5. Augusztus 5.
6. Augusztus 12.
7. Augusztus 26.


REGISZTRÁLJ!

Fontos!

A facebook „nagyszerű” újítása végett,
a vélemények csak akkor láthatóak, ha Ön bejelentkezett a facebook-ba!
Ha nem tette, tegye meg, majd térjen vissza és frissítse az oldalunkat:
www.facebook.com

„…Egyetlen tábor, ahol a hét közepén nem kezdi el kérdezni, hogy mikor lesz már vége, nem próbálkozik be, hogy mi lenne, ha mégis inkább itthon maradna…”

Több vélemény itt!

Kedves Szülők!
Nyári táborunkba 6 éves kortól 14 éves korig várjuk a csemetéket, immár két helyszínen.
A Színjátszó- és drámajátékos tábor végére gyermeke még nem lesz színész.

A tábor küldetése,
hogy segítsen gyermekének megismerni önmagát, a jó és a javítandó tulajdonságait, és segít abban is, hogy gyermeke nyitott, magabiztos, kommunikatív emberré válhasson.

Ezek a tulajdonságok, a későbbiekben, az élet számos területén hasznosak lehetnek számára. Sokszor előfordul, hogy több ember elé ki kell állnia, beszélnie kell, saját magát “el kell adnia”. Gondoljunk csak az óvodai/iskolai szereplésekre, a felelésekre, a vizsgákra, vagy akár egy állásinterjúra. Ha már gyermekkorban, szakemberek segítségével feloldhatjuk a lámpalázat, javíthatunk a beszédkészségen, akkor később ezekkel nem kell megküzdenie!

…és az sincs kizárva, hogy megtetszik Neki a színész szakma…

Kipróbálhatod:
– a színpadot
– azt, hogy milyen mikrofonba beszélni, énekelni,
– azt, hogy milyen érzés más bőrébe bújni, szerepeket játszani,
– azt, hogy milyen bábozni profi bábokkal,
– azt, hogy milyen lennél humoristának,
– azt, hogy milyen érzés lenne „igazi színész”-nek lenni!

Mit tanít még Neked a Színjátszó- és drámajátékos tábor?
– színpadi mozgást,
– táncot,
– éneket,
– szép beszédet,
– beszédtechnikát,
– színészmesterséget

…pénteken közös produkcióval lépünk színpadra…

Játszottál már…
…oroszlánosat? Cicásat? Kutyásat? Katonásat?

Elképzelted már,
hogy milyen lennél, ha orvos lennél vagy éppen akcióhős?

Báboztál már
otthon a szüleidnek vagy a kistestvérednek?

Tudtad, hogy
amikor ilyeneket játszol, akkor éppen Te vagy a SZÍNJÁTÉKOS?

Itt az ideje, hogy bekukkants a kulisszák mögé!

Segítünk neked abban, hogy élethűen játszhasd a kitalált szerepeidet!

Facebook-os véleményt akkor tud írni,
ha bejelentkezik a facebook-ra.

„Incognito” böngésző használata esetén nem működik.
(Ez egy „fantasztikus” facebook újítás miatt van. 😀 )